#Class FM






A Simicska–Nyerges-birodalom ékköve lehet a TV2
 

A Simicska–Nyerges-birodalom ékköve lehet a TV2

Eladósorban van a második legnagyobb kereskedelmi tévé, melyre úgy tudni, a médiabirodalmát évek óta építgető, Fidesz-közeli vállalkozónak elkönyvelt, korábban az RTL-lel is próbálkozó Nyerges Zsolt is szemet vetett. A TV2-t működtető cég pénzügyileg nem áll túl jól, ám befektetéseiért szeretne jó pénzt kapni.

M. László Ferenc M. László Ferenc


Nem jár szépségszalonba Magyarország legsármosabb pasija
 

Nem jár szépségszalonba Magyarország legsármosabb pasija

Szülei szabad kezet adtak a pályaválasztásban Fehér Balázsnak, a Carbonfools énekesének, aki ezért már tizenöt évesen zenekart alapított – mondta el az énekes a Class FM Class 40 című műsorában. A frontember szépítkezési szokásairól is mesélt, és az is kiderült, hogy hamarosan debütál a banda első és utolsó magyar dala.

hvg.hu hvg.hu


Kőváry Anett:
 

Kőváry Anett: "nem Balázs döntése volt"

Évekig volt a Class FM reggeli műsorának hírszerkesztője és hírolvasója Kőváry Anett, aki úgy kapta meg felmondását, hogy reggel még műsort vezetett. Sajtóinformációk szerint régi barátjának, Sebestyén Balázsnak, a Morning Show producerének is köze lehetett elbocsátásához, ezt azonban az elbocsátott rádiós cáfolja.

hvg.hu hvg.hu

51 millióért mondják be a lottószámokat a Class FM-en
 

51 millióért mondják be a lottószámokat a Class FM-en

Idén év elejétől az MR1-Kossuth Rádió helyett a Class FM-en hallhatóak a lottó nyerőszámai. A Szerencsejáték Zrt. a fiatalabb hallgatókra akar fókuszálni, a Class FM-et pedig szerintük jelentősen több 29 év alatti hallgatja, mint a Kossuthot. A rádióval kötött szerződés értéke 51,9 millió forint.

hvg.hu hvg.hu

TI: első fokon nyilvánosak a Neo FM és a Class FM műsorszolgáltatási díjai
 

TI: első fokon nyilvánosak a Neo FM és a Class FM műsorszolgáltatási díjai

A Fővárosi Törvényszék ítéletében kötelezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsát (Médiatanács), hogy tegye megismerhetővé teljes egészében az egykori Neo Fm-et működtető Advenio Műsorszolgáltató Zrt.-vel és a Class FM-et működtető FM1 Kommunikációs és Kulturális Zrt.-vel kötött hatósági szerződéseket. Így hamarosan megismerhetővé válnak az alkalmazott műsorszolgáltatási díjak, valamint az esetleges módosításaik - közölte a Transparency International.

hvg.hu hvg.hu


Rádiós piac a Neo FM után:
 

Rádiós piac a Neo FM után: "A Coca-Colának nem az állam szabja meg, hol hirdessen"

A kereskedelmi rádiókon csak bevételi nyomás van, az állami beavatkozást nem érdemes túlmisztifikálni. Igaz, a piacot sok minden torzítja - állítja Nagy Bálint, az IBS marketing tanszékvezetője, akit a Neo FM földbe állása kapcsán az életciklusa végéhez érő rádiózásról, a zsugorodó reklámköltésekről és a kereskedelmi rádiózás lehetséges jövőjéről kérdeztük.

Szabó M. István Szabó M. István


Egyeduralkodóvá válhat a Class FM
 

Egyeduralkodóvá válhat a Class FM

Bármikor elnémulhat a Bumerángnak is otthont adó Neo FM, a Médiatanács már felmondta a szerződésüket. A rádió abban reménykedik, hogy a hatóság nem bonthatja fel velük a szerződést, mivel a tulajdonosok szerint védi őket a csődtörvény. Ha megszűnik a Neo FM, akkor a Class FM a médiatörvény szerint akár egyeduralkodóvá is válhat a piacon.

Iványos Judit Iványos Judit

Tóta W.: A csatorna, hol nemzet süllyed el
 

Tóta W.: A csatorna, hol nemzet süllyed el

Biztosan voltak rajongói a Neo FM rádiónak, bár igazából nem akarom tudni, hogy Bochkor Gábor varázsa vagy az ízlésüknek megfelelő zenei szerkesztés vonzotta őket. Talán megtalálják ugyanazt a szórakozást a Classnál vagy akárhol másutt. Mindenesetre ha most nekiállnak újra elsiratni és eltemetni a Bumerángot, azzal nagy szívességet tesznek a hóhérnak. Itt ugyanis nem egy slágerrádió száll a sírba, hanem nemzet süllyed el. Ez az ügy csak göröngy a koporsóján.


Elnémulhat a Bumeráng: felmondták a Neo FM szerződését
 

Elnémulhat a Bumeráng: felmondták a Neo FM szerződését

Felbontotta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Neo FM rádiócsatornára vonatkozó frekvenciaszerződést, mert a csatornát üzemeltető cég a hétfői határidőig nem kezdte meg frekvenciadíj-tartozásainak törlesztését – jelentette be a Médiatanács szóvivője szerdán. A Neo FM-et működtető cég szerint a tanácsnak nincs joga felmondania a szerződést, mert a társaság csődvédelem alatt áll, illetve ideiglenes fizetési haladékot kapott.

hvg.hu hvg.hu

Nagyon szereti a Nyerges-közeli rádiókat a Szerencsejáték Zrt.
 

Nagyon szereti a Nyerges-közeli rádiókat a Szerencsejáték Zrt.

A kormányzati kampánypénzek és állami cégek rádiós reklámköltéseinek közel fele a fideszesként elkönyvelt nagyvállalkozó, Nyerges Zsolt rádiójához, a Class FM-hez folyik be már a második éve. A legnagyobb állami reklámozó, a Szerencsejáték Zrt. rádiós reklámkiadásainak 82 százalékát, 580 millió forintot költött tavaly a Danubius egykori frekvenciáján sugárzó rádióra. Közben a vetélytárs, a Székely Gábor volt SZDSZ-es politikus tulajdonába került Neo FM nagy bajban van, ha nem rendezi a díjtartozásait a Médiatanács felé, napokon belül lekapcsolhatják. A Sláger utódja idén egyetlen fillér állami reklámpénzt nem kapott. Közben a médiahatóság teljesen átírta a 2009-ben politikai botrányok közepette készült szerződést a két rádióval, jelentősen csökkentve a fizetendő éves díjukat.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Megkapta a Neo FM az utolsó figyelmeztetést
 

Megkapta a Neo FM az utolsó figyelmeztetést

Elengedné a Neo FM 700 milliós tartozásának 40 millió forintra rúgó kamatait a Médiatanács - ez is része annak a mentőövnek, amelyet a rádiócsatornának nyújtana a testület, de ha ezzel nem él a vállalkozás, az gyakorlatilag a csatorna bezárásával egyenlő. A Neo FM 2009-ben a Sláger Rádió frekvenciáját nyerte el vitás körülmények között, míg vele egy időben Nyerges Zsolt cége a Danubiusét kapta meg.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu